Nem tudom ki hogy van vele, én már nagyon unom a tuti recepteket, hogy a sikeres ember, vagy a jó vezető, vagy a ... ki tudja milyen guru mit csinál / mit nem csinál a tökélyre fejlesztett képességei érdekében. Remélem, egy szót sem hisznek el ezekből!
Minden ember, hangsúlyozom minden ember van amikor gyengébb passzban van, fél, sőt retteg valami negatív bekövetkeztétől, van amikor a szoba mélyén csendes magányában görcsbe szorulva potyognak a könnyei, mert a felelősségérzete (vagy a bukástól való félelme) nem hagyja nyugodni és úgy érzi neki kell megoldania a világ összes baját, de legalábbis azt az egyet mindenképp, amire sehogy sem találja most a megoldást.
Ki ne érezte volna már magát végtelenül elhagyatottnak, ki ne gondolt már arra, hogy itt a vége, innen nincs kiút...
Aztán lett. Mindig van, majdnem mindig. Amikor nincs, akkor nem vagyunk elég összeszedettek, és hagyjuk elmenni mellettünk a megoldást úgy, hogy észre sem vesszük. A beszűkült tudat csodákra képes - negatív csodákra! Ne hagyják eluralkodni magukon a félelmet, a kilátástalanságot, mert - biztos mondták már Önöknek máskor mások, hogy - mindenki csak akkora feladatot kap, amivel képes megbirkózni. S ez tényleg így van.
Nincs az a veszteség, bukás, bármi megpróbáltatás, amit ne lennénk képesek feldolgozni és magasabb szintre lépni a tudatosságunkban. Rájövünk szépen lassan, hogy életünk rajtunk múlik. A jó is és a rossz is. Ha tetszik, ha nem, ez így van.
Vegyenek példát a gyerekekről! Hányszor dőlnek el, míg megtanulnak ülni, hányszor esnek-kelnek, míg megtanulnak járni, hányszor akad össze a nyelvük, míg sikerül kimondaniuk a szót, s folytathatnánk a sort. Nincs ez másképp az élet bonyolultabbnak tűnő dolgaival sem. Ha elestünk - keljünk fel és menjünk tovább! Ha ismét elestünk, ismét keljünk fel és menjünk tovább!
Nem az a baj, ha hibát követünk el, vagy elbukunk, hanem az, ha meg sem próbáljuk újra, jobban, ügyesebben, egészen addig, míg nem sikerül amit célul tűztünk ki magunk elé. S a célnak nem a tökéletességnek kell lennie!!
Higgyék el, így van ez az élet számos területén, a családban, a munkahelyen, a vállalkozásban, mindenhol. És el ne higgyék aki azt mondja, hogy a tévedés, vagy a bukás az Önök hibája! Nem az, és semmiképp se tekintsenek úgy rá, mintha az volna! Senki sem tökéletes. A nagyra becsült - és általam is sokra tartott - hírességek, tudósok, művészek sem úgy születtek, hogy tudták mindazt, amit ma tudnak, vagy amiért a díjat kapták. Ők is estek - keltek, és az ő teljesítményük sem tökéletes, csak elég jó - jobb, mint amire az átlagember (ha él ilyen köztünk egyáltalán) képes.
S hogy miért írom le mindezt most? Azért, mert ma én is abba a csapdába estem, hogy valamiről azt gondoltam, hogy nem vagyok rá képes, nem tudom tökéletesen megcsinálni. Kellett hozzá egy kevés külső inspiráció hogy rájöjjek, nem is kell tökéletesnek lennie. Szeretném, ha Önök is elhinnék ezt nekem, és a saját életüket könnyítenék meg azzal, hogy elfogadják az elég jót, s legközelebb törekszenek rá, hogy egy kicsivel még jobb legyen!
Nincs az a helyzet, amikor valamit ne kellene "beáldozni" a siker - hogy ne mondjam 'tökély' - oltárán. Gondoljanak csak az életmentő beavatkozásokra - tökéletesnek mondható-e, ha gégemetszés árán menthető meg valaki élete? Nem, mert egy életen át viseli utána a nyomát, de azt hiszem elég jó megoldás a halálhoz képest.
Törekedjenek hát az elég jó megoldásokra, ne gyötörjék magukat és a környezetüket a tökélyre törekvéssel, mert mi dolgunk van ezen a világon?!
A lehető legjobban érezni magunkat benne, és életünk lehető legtöbb pillanatában boldognak lenni. Az már majdnem elég jó! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése