Gazda(g)ságunk, ahogy én látom

Beszéljünk kicsit életünk materiális oldaláról. Létbizonytalanságban élünk?  Igen, persze. Az emberek többsége abban él. Miért? Mert még nem hevertük ki az elmúlt – és a jelenlegi – rendszer gondolkodását. Azt gondolják sokan, hogy ha ideszülettünk a világra, akkor majd „valaki” biztos nem hagyja, hogy éhen pusztuljunk, hogy a híd alatt éljünk. Van egy rossz hírem. De, hagyni fogják, mert senki más, mint saját magunk tudjuk megoldani azt, hogy ezek a rémképek ne válhassanak valóra.

A legnagyobb feladat korunkban és helyzetünkben annak a megoldása, hogy egyszer és mindenkorra függetlenítsük magunka az állami elosztórendszerektől. De hogyan?

Azt gondolom, hogy addig, míg egy aktív - nem állami alkalmazott – adófizető dolgozóra 6-7 eltartott  jut (gyermek, nyugdíjas, hátrányos helyzetű munkaképtelen, munkanélküli, közalkalmazott és közszolga) és a jövedelemelosztás olyan amilyen, addig itt nem lesz semmiféle előrelépés.

Értem én, hogy a vállalkozók célja a profitmaximalizálás, de tisztelettel jelzem, hogy ha a dolgozót nem fizeti meg tisztességesen, akkor az sorba fog állni a szociális támogatásért, hogy a gyerek legalább a tankönyvet és a menzán az ebédet ingyen vagy fele áron kapja meg. Az állami kasszába nem fog befolyni a nem családtag eltartandók ellátására elegendő pénz (mert aprópénz adója + járulékai ugyancsak aprópénz és mire elég vajon?).

Tehát véleményem szerint a nyugdíjkorhatárt lehet emelni (én sem akarom eldobni a szerszámot 65 évesen, pláne ha még akkor is egészséges leszek), de a köz(gazdasági) felfogásban a vállalkozások célját illetően sem ártana némi forradalom. A túlzott aránytalanság szükségképpen romba dönti ugyanis a rendszert. Tudom, hogy ezzel a véleményemmel magamra haragítok sok-sok vállalkozót, akik közül sokan kemény munkával teremtették meg a munkalehetőséget többeknek és emellett saját jólétüket is, de könyörgöm, nézzünk már tovább az orrunknál! Az ötödik ingatlan és az unokának is a feneke alá tolt autó ellustítja a következő generáció(ka)t és nem birodalom épül, hanem rommá dől az álom pár tíz év múlva, legyen az mezőgazdasági, ipari, vagy szolgáltatás típusú vállalkozás. Mi fogja motiválni ezeket az utódokat (Maslow szerint az önmegvalósítás a csúcs - nekik mi marad, ha előttük már mindent kigondoltak, megvásároltak, megteremtettek és készen tálaltak)? Esetleg még írhatnak könyvet, csak legyen, aki majd olvassa őket!

Kizsigerelt munkavállalók millióiban meg egyre csak nő az elkeseredettség (hogy nem jut egyről a kettőre, pedig lassan éjt nappallá téve dolgozik) és a feszültség (hogy a főnök bezzeg miközben épül a hegyoldalban a villája megint lecserélte a terepjáróját, és évente kétszer utazza körbe a Földet) - hová is vezetnek ezek a dolgok?

A sokat hangoztatott társadalmi felelősségvállalásnak szerintem először a fejekben, és rögtön utána a cégek HR részlegein kell kezdődnie és ideje lenne megbecsülni a dolgos kezek és agyak teljesítményét, mert ők nem csak erőforrások, hanem emberek, akiket ideje lenne a megfelelő helyre pozícionálni, a vállalkozók pedig beérhetnék kicsivel kevesebb profittal, legfeljebb kimarad egy házépítés, vagy egy luxusút. Össznépileg talán nem járnánk rosszul.

Minden tiszteletem a kivételt képezőké, akik szintén köztünk élnek!

S hogy mi a megoldás? 

Vannak ötleteim, de inkább beszélgessünk róla!