Beszéljünk kicsit életünk
materiális oldaláról. Létbizonytalanságban élünk? Igen, persze. Az emberek többsége abban él.
Miért? Mert még nem hevertük ki az elmúlt – és a jelenlegi – rendszer
gondolkodását. Azt gondolják sokan, hogy ha ideszülettünk a világra, akkor majd
„valaki” biztos nem hagyja, hogy éhen pusztuljunk, hogy a híd alatt éljünk. Van
egy rossz hírem. De, hagyni fogják, mert senki más, mint saját magunk tudjuk
megoldani azt, hogy ezek a rémképek ne válhassanak valóra.
A legnagyobb feladat korunkban és
helyzetünkben annak a megoldása, hogy egyszer és mindenkorra függetlenítsük
magunka az állami elosztórendszerektől. De hogyan?
Azt gondolom, hogy addig, míg egy
aktív - nem állami alkalmazott – adófizető dolgozóra 6-7 eltartott jut (gyermek,
nyugdíjas, hátrányos helyzetű munkaképtelen, munkanélküli, közalkalmazott és
közszolga) és a jövedelemelosztás olyan amilyen, addig itt nem lesz
semmiféle előrelépés.
Értem én, hogy a vállalkozók
célja a profitmaximalizálás, de tisztelettel jelzem, hogy ha a dolgozót nem
fizeti meg tisztességesen, akkor az sorba fog állni a szociális támogatásért,
hogy a gyerek legalább a tankönyvet és a menzán az ebédet ingyen vagy fele áron
kapja meg. Az állami kasszába nem fog befolyni a nem családtag eltartandók
ellátására elegendő pénz (mert aprópénz adója + járulékai ugyancsak aprópénz és
mire elég vajon?).
Tehát véleményem szerint a
nyugdíjkorhatárt lehet emelni (én sem akarom eldobni a szerszámot 65 évesen,
pláne ha még akkor is egészséges leszek), de a köz(gazdasági) felfogásban a
vállalkozások célját illetően sem ártana némi forradalom. A túlzott
aránytalanság szükségképpen romba dönti ugyanis a rendszert. Tudom, hogy ezzel
a véleményemmel magamra haragítok sok-sok vállalkozót, akik közül sokan kemény
munkával teremtették meg a munkalehetőséget többeknek és emellett saját
jólétüket is, de könyörgöm, nézzünk már tovább az orrunknál! Az ötödik ingatlan
és az unokának is a feneke alá tolt autó ellustítja a következő generáció(ka)t
és nem birodalom épül, hanem rommá dől az álom pár tíz év múlva, legyen az
mezőgazdasági, ipari, vagy szolgáltatás típusú vállalkozás. Mi fogja motiválni
ezeket az utódokat (Maslow szerint az önmegvalósítás a csúcs - nekik mi marad,
ha előttük már mindent kigondoltak, megvásároltak, megteremtettek és készen
tálaltak)? Esetleg még írhatnak könyvet, csak legyen, aki majd olvassa őket!
Kizsigerelt munkavállalók
millióiban meg egyre csak nő az elkeseredettség (hogy nem jut egyről a kettőre,
pedig lassan éjt nappallá téve dolgozik) és a feszültség (hogy a főnök bezzeg
miközben épül a hegyoldalban a villája megint lecserélte a terepjáróját, és
évente kétszer utazza körbe a Földet) - hová is vezetnek ezek a dolgok?
A sokat hangoztatott társadalmi
felelősségvállalásnak szerintem először a fejekben, és rögtön utána a cégek HR
részlegein kell kezdődnie és ideje lenne megbecsülni a dolgos kezek és agyak
teljesítményét, mert ők nem csak erőforrások, hanem emberek, akiket ideje lenne
a megfelelő helyre pozícionálni, a vállalkozók pedig beérhetnék kicsivel
kevesebb profittal, legfeljebb kimarad egy házépítés, vagy egy luxusút.
Össznépileg talán nem járnánk rosszul.
Minden tiszteletem a kivételt
képezőké, akik szintén köztünk élnek!
S hogy mi a megoldás?
Vannak ötleteim, de inkább beszélgessünk róla!
